2012. június 3., vasárnap

FLABéLOS vibrációs tréningpad

Néhány hete kezdtem el Flabizni egy barátnőm tanácsára, akin láthatóan megszűntek a striák, a narancsbőr, ráadásul 3 hét alatt. Megkérdeztem, mi a titka. Hát ez. Azonnal felkeltette az érdeklődésem, pedig nem igazán hiszek az ilyesmiben, de rajta tényleg láttam a változást, így hát izgatottan mentem el az első órára.


http://www.veddolcson.hu/images/VKc9zA_flabeleos_poster1_100x127cm.jpg 


Mi is tehát a FLABéLOS?
A FLABéLOS egy mozgásterápiás, alakformáló készülék.

10 perc alatt a Flabelos-szal körülbelül 45-50 percnyi klasszikus, edzőtermi munkát végezhetünk el, különösebb megerőltetés nélkül!

Hogyan lehetséges ez?

A TTV-re, a teljes testvibrációra alapozva egy ausztrál professzor fejlesztette ki az OTO FLABéLOS-t. A Flabelos billegő-mozgó padján állva sorozatos egyensúlyvesztés következik be, mely beindítja a központi idegrendszert, az agy pedig utasítást ad az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izomnak a korrigálásra, azaz az izomzat automatikusan "ellen tart". A helyzetmegtartó reflexeink működésbe lépnek, mely jelentős izommunkát eredményez, az ízületeinket és a szívet ugyanakkor nem terheli meg. Mindez az izommunka az akaratunktól függetlenül következik be, és olyan gyorsan történik, hogy egyetlen másodperc alatt akár 10-60 izom-összehúzódást is elérhetünk, melyet tudatosan, edzőtermi körülmények között lehetetlen lenne megvalósítani.

Stimulálva az egész testet, az összes izmot és eret, a vertikális vibráció:
  • Biztosítja a testnek a kellemes, de eredményes kardiovaszkuláris edzést
  • Növeli a pulzust és az anyagcserét, ezáltal javítja és gyorsítja az emésztést, gyorsabban égnek el a kalóriák az edzéseken kívül is!
  • Növeli az izmok munkabírását, az izmok erejét és tónusát
  • Megállítja a csonttömeg-vesztést, melyet főként a mozgás hiánya okoz
  • Javítja a vérkeringést és az izmok közötti koordinációt, ruganyosságot biztosít, javítja az egyensúlyérzéket, ami az idősebbeknek igen fontos!
  • Több oldalról és hatékonyan támadja meg a cellulitist, segíti a használóját a szép testtónus elérésében
  • Csökkenti a heveny és idült derékfájást
  • Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, mert javítja a végtagok vérkeringését, rendszeres használatával csökkenthető a vércukorszint
  • Növeli a vér oxigén szintjét, ezáltal javítja a közérzetet, segít a koncentrációban. Növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert és elősegíti a sejtregenerációt, növeli az elasztin termelést, ezzel kisimítja a finom vonalakat, ragyogóvá és egészségessé teszi a bőrt
  • Segíti a sérülések, betegségek következtében károsodott izmok, ízületek újjáépítését, ezáltal a rehabilitáció egyik leghatékonyabb segédeszköze

A termék hasznosnak bizonyul még a következőkben:
  • Az izmokat tonizálja és növeli az ún. propriocepciót (azonnali izomreakció)
  • Javítja az izmok terhelhetőségét és rugalmasságát
  • Célzottan mozgat nagyobb izomcsoportokat (comb, vádli, hasizmok, stb.)
  • Növeli az állóképességet és a vérkeringést
  • Fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, így az időskorúak elesése és az ebből adódó csonttörés kockázata is csökken
  • Növeli a tesztoszteron és a növekedési hormon szintet
  • Csökkenti a kortizol szintet


Elég hihetetlenül hangzik, valóban, mint mondtam, én sem hinnék csupán ennyinek, de mint tudjuk, nekem volt személyes tapasztalatom is. Nagyon ajánlom mindenkinek, iszonyatosan jó kis gép. Eddig hétszer voltam, az én flabi "edzőm" minden másnapra ajánlja, szóval 3,5 hete kezdtem nagyjából. Az első alkalommal igazán szenvedtem, égtem, viszkettem, sőt, a nap végére izomlázam is lett, szóval biztosan dolgoztak az izmaim.  Rövid idő alatt nem olyan nagy a változás, viszont sokkal simább a bőr a combomon, fenekemen, a durva narancsbőr helyett enyhe, csupán közelről észrevehető gödreim vannak, a striáim néhány árnyalattal világosabbak, a hasizmom valamivel tónusosabb lett, látszik, hogy van ott valami. 

Most sokan megszólhatnak, milyen lusta dög vagyok, de nem így van Iszonyatosan kevés a szabadidőm, főleg így a vizsgaidőszak környékén, viszont kétnaponta 10 perc nem nagy áldozat, mégis van eredménye. Amúgy is, ha éppenséggel nem vagyok betáblázva, mindig mozgok valamit, biciklivel közlekedem, sokat sétálok, úszom, a flabi pedig tökéletes kiegészítés ezekhez. 

Mint olvashattátok, eredetileg nem fogyasztásra lett kitalálva a dolog, gyógygépnek indult, szóval remek élettani hatásai is vannak, ilyen például a keringés és állóképesség javítása, csontok illetve immunrendszer erősítése, izületi problémák kiküszöbölése, de ezeket fentebb szintén megtaláljátok. 

Összefoglalva én nagyon szeretem ezt a kis gépet, nagyon hasznos, szinte elvonási tüneteim vannak, ha nem mehetek. Tudom, hogy nem lelkesítettem most fel mindenkit, sőt, biztosan vannak, akik kiröhögnek, de továbbra is csak ajánlani tudom. Mára szinte minden nagyobb (és néhány kisebb) városban megtalálható bizonyos szalonokban, ahová én járok Kecskeméten, ott egy Flormar üzlet hátsó részében van. :)

Alapvetően nem drága, viszont nagyok lehetnek az árkülönbségek. Ahol legelőször próbáltam, ott 10 perc 1500 Forint volt, ahová most járok, ott 500, a havi korlátlan bérlet pedig 7700 Ft.

Próbáljátok ki, azt mondom, veszíteni nem veszthettek semmit, az első alkalom ingyenes! ;)

Zsatti


 

2012. május 16., szerda

Elhavazva

 Sziasztok! :)

Nagyon sajnálom, hogy már egy hete nem írtam. Rengeteg a dolgom, közelednek a vizsgák. Azonban nem ez a legfontosabb. A suliban minden félévzáráskor elő kell adnunk egy színdarabot a tanárok, szülők, meghívott színházigazgatók, színészek előtt. Most is épp két próba közti szünetben pötyögök gyorsan :)

 Egy Jézus életét feldolgozó történetet adunk elő, a címe nagyon kreatív: Passió :) Nagyon izgulok, főleg, hogy ez az első alkalom, hogy ennyi ember előtt lépek fel, a féléves előadásból sajnos betegség miatt ki kellett maradnom. Én alakítom Claudia Proculat, Pilátus feleségét. A dolog érdekessége, hogy a barátom, aki már 7 éve megszerezte a diplomáját, tehát már nem tanul, lesz Pilátus :) Rajta kívül is szerepelni fog még néhány végzett színész, államtitok, hogy kik, haha, de főként a minket tanítók. Nagyon izgalmas, és én is iszonyatosan izgulok! Ha gondoljátok, majd rakok fel néhány képet. Ezenkívül ugye még a vizsgákra is készülni, tanulni kell, szóval borzalmasan elfoglalt vagyok, tényleg.

Pénteken viszont normális, releváns poszttal érkezem, a nagy csend alatt is gyűjtöttem anyagot, tesztalanyokat :)

Zsatti 

2012. május 9., szerda

Életem cipője

Sziasztok! :)
Remélem, legalább annyira boldogok vagytok ti is, mint én. Hogy mennyire? Nagyon! Tegnap ugyanis sikerült beszereznem azt a cipőt, amiért már legalább 1 hónapja sóvárgok. Végigjártam 10 H&M-et, még Pesten is, mire megtaláltam. De megérte! Iszonyatosan szerelmes vagyok, le vagyok nyűgözve, transzba estem, stbstb, a barátom szerint megőrültem (egyébként meg vagyok győződve róla, hogy féltékeny a  kis drágára). 

Bocsi a képminőségért, a kamerámnak lába kélt, rá vagyok szorulva a silány mobilos minőségre.


Ugye, milyen gyönyörűű? Imádom! Biztos vagyok benne, hogy sokszor fogjátok outfit bejegyzésekben is látni, akkor már jobb minőségben. Egyébként 12,5 centiméter magas, viszont nagyon kényelmes, ugyanis elől is legalább 4-5 centi platform van,. egyáltalán nem meredek a talprész kialakítása, de ez a képen is látszik. Nem a levegőbe beszélek, nem akarom rátukmálni kényszeresen a kényelmes jelzőt, tényleg az. Jobb bizonyítékom nincs rá, mint az, hogy tegnap 7 órát gyalogoltam benne Pest belvárosában, majd még itt Kecskeméten 2-3 kilométert, és egyáltalán nem fájt a talpam sem viselés közben sem levétel után.

Egyelőre ennyi, majd később talán még jelentkezem, most viszont segítek unokaöcsimnek készülni az angol érettségire :) Nektek van hátra még valamilyen érettségi? Hogy sikerültek az eddigiek? :)

Zsatti

2012. május 7., hétfő

Mini turis haul


Sziasztok lányok! :)
Ma ismét egy zsákmányos posztot hoztam, a kedvenc "drága" turkálómba látogattam el. Nézzük, miket sikerült szereznem:


A fent látható cuki kis topánka nem utcai, hanem szobai cipő, úgymond balerina. Nagyon aranyos, pihe-puha plüssből készült, a talpa is hasonló, hajlékony anyagból készült. Egyetlen problémám van a normális benti papucsokkal, mégpedig az, hogy utálom őket :D Zavar, hogy a lábfejemen van valami itthon, olyan nem idevalónak érzem. Most viszont fel sem tűnik a kis topánka, nagyon kényelmes. :) Szerintem abszolút jó választás volt, 800 Forintba került.



Szerintem a két fent látható felsőt nem kell túlmagyarázni. Az első egy menta színű pamut, oversized póló, jól láthatjátok, hogy elöl az ujjáig csipkés, viszont az már nem látszik, hogy hátul is körülbelül ugyan addig. Nekem nagyon tetszik, a színe is különösen divatos most. El tudom képzelni farmerral és szoknyával is. 1800 volt.
A másik felső egy barna alapszínű, arany szálakkal tarkított, elöl kis zsebes, szintén oversized háromnegyedes ujjú felső, egyszerűen imádom. Már el is képzeltem számtalan outfitet, holnap, a Pesti bevásárlókörutamon is ez lesz rajtam. Szintén 1800 Forintba került.


Szintén egy balerina, ez viszont már utcára való :) Bevallom őszintén, sosem szerettem az ilyen cipőket, főleg nem a masnisokat, de a puding próbája az evés... hátha :) Tökéletes, alig használt állapotban van, elképzeltem már sok felsőmmel, köztük az előbb említett barna szerzeményemmel, szerintem jó lesz ez :) 1200 volt :)

Ezen kívül tudatosan kerestem valami angol nyelvű olvasnivalót, ugyanis érettségi óta, azaz pont egy éve, csak egyszer volt alkalmam megcsillogtatni páratlan tudásomat, a nyaraláson, annak is már  9 hónapja. Nagyon félek, hogy elfelejtem a nyelvet, szóval beköttettem a BBC-t, plusz elkezdek angol könyveket vásárolni. Ezúttal Zoe Barnes Ex-Appeal című könyvére esett a választásom.



Arról szól a könyv, hogy két tinédzser, Gina és Matt szerelmesek voltak egymásba, minden idejüket együtt töltötték, de a lány szülei elválasztották őket azzal, hogy bejelentették: elköltöznek. 15 évvel később kezdődik a történet, Gina még mindig halálosan szerelmes, folyamatosan Mattről álmodik, rengetegszer elképzeli, hogy milyen lenne vele. Aztán egy nap megtörténik a csoda, Matt felbukkan... igen ám, de nem egyedül, hanem egy idegesítő ex-feleséggel és három gyerekkel a nyakán. Teljesen megváltozott, ezeket az inkább negatív fordulatokat viszont Gina nem biztos, hogy fel tudja dolgozni.
Még nem olvastam el, csak négy oldalt, de nagyon kíváncsi vagyok. 

Ennyi lett volna. :) Ti vettetek valamit mostanában turiban? Szerettek egyáltalán turiban vásárolni? 
Remélem, jól sikerültek a magyar érettségik, szurkolok, hogy a holnapi matek és a szerdai töri is jól menjen! :)
Zsatti


Első díjam :)



Nagyon meglepődtem, mikor Viki értesített, hogy díjat kaptam tőle. Egyáltalán nem számítottam rá, de nagyon jól esett, és ezúton is szeretném megköszönni. :) A díj a Tell me about yourself award névre hallgat, gondolom sokatoknak ismerős. Ha mégsem, akkor nézzük a szabályokat:

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad, és linkeld be
2. Írj magadról 7 különböző dolgot, bármi lehet az
3. Add tovább ezt a díjat 15 másik bloggernek


Na szóval akkor itt az én 7 dolgom:
1, Viszonylag gyorsan unom meg a hajszíneimet, érdekes, általában mindig 1 évig hordok egy árnyalatot, tavasszal-nyáron szoktam váltani. Eddig voltam világos vörös, platinaszőke, padlizsán, sötétvörös, sötét barna, vöröses barna, csoki barna, gesztenyebarna. Jelenleg  csoki barna vagyok tavaly május óta, idén nyáron tervezem az újítást. Nagyon kacsintgatok  az ombre felé, szóval vagy olyan lesz (felül sötétbarna, alul világosbarna) vagy sima világosbarna.

2, Egy éves koromig kórházban éltem az erős laringitisem miatt. Volt néha olyan, hogy nappalra hazavittek, de estére valahogy
mindig visszakerültem. Egyébként ha már kórház: 6 műtétem volt eddig, 4 koponyarepedésem, 11 agyrázkódásom. :)

3, Eléggé felületes vagyok bizonyos dolgokat illetően. Nagyon sok minden érdekel, mindent ki szeretnék próbálni. Ezek általában  összejönnek, mindennek megkapargatom kicsit a felszínét, aztán gyorsan ráunok. Eddig csak a gitározásnál ( 3 éve kezdtem el), fényképezésnél (1-2 éve) és a színjátszásnál ( 12 éve kezdődött a "pályafutásom" egy drámacsoportban) nem tapasztaltam ilyesmit.

4, Életemben egyszer voltam részeg, de akkor nagyon. Azt hiszem, 17 évesen, egy szilveszteri házibuliban sikerült lealjasodnom. Olyan jól sikerült a parti, hogy a jobb első fogam felül háromnegyedig letört. Nem emlékszem rá, hogy, a többieknek is rengeteg variációja van a történetre. Nem vagyok rá büszke, nagyon szégyellem, ők pedig még mindig ezen röhögnek. Azóta nem ittam nagyobb mennyiségben, mindig megragadok a két pohár rosénál, és nagyon is jól érzem magam.

5, Egy évvel ezelőtt még 30 kg-mal több voltam. Még most sem vagyok megelégedve magammal, 10 kg-t szeretnék fogyni.

6, Alapvetően hajlamos vagyok a nagyképűségre, de próbálom ezt visszaszorítani, általában sikerül is. Régen elég visszahúzódó, szégyellős voltam, féltem az emberektől, ma már egy egyáltalán nem így van. Szerencse, különben semmi esélyem nem lenne a pályán.

7, Remek érzékem van az idegennyelvekhez, tudok angolul, spanyolul, nemrég kezdtem el az oroszt, viszont a németet soha soha a büdös életben nem tudnám megtanulni. Gimiben végig jó jegyeket kaptam, az első években ötös, míg a vége felé négyes voltam, de a tudásom annyiban maradt, hogy be tudok mutatkozni, és kérni egy sört. :D


15 ember, akiknek továbbadom a díjat:
1, Katie
2, Adrus
3, Dia
4, Niki
5, Dominika
6, Babus
7, Nóra
8, Pici Ancsi
9, Lolly
10, Adri
11, Kriszti
12, Viktória
13, Style and blog
14, Viki
15, Lujzi

( Ne tudjátok, mennyit szenvedtem vele... :D )

2012. május 5., szombat

Balea kókuszos testápoló teszt

 Sziasztok lánykák! :)

Lassan egy hete, hogy megvettem a Balea kókuszos testápolóját. Rengeteg darabom van itthon, gyümölcsös, virágillatú, még egy parfümös Bruno Banani darabot is sikerült beszereznem, de valahogy sosem sikerül elhasználom egyet sem. Most viszont a tubus fele öt nap alatt elfogyott. Nem véletlenül.


Ahogy levettem a polcról a 200 milis csodát, amit egyébként 500 forintért vesztegettek, tudtam, hogy ez bizony jön velem.  Fantasztikus illata van, mint az igazi kókusznak, nem tudom letenni, állandóan szagizom, a boltban is körülbelül 10 percet töltöttem illatanyaggyűjtéssel. Édes, intenzív kókuszos illat, ami mégsem túl hivalkodó, csömör. A tubus is pont kézenfekvő, kényelmes méretű, utazáskor sem foglal túl sok helyet, bár kinek hogy. Térjünk rá a lényegre.

Maga a krém textúrája kissé vizes, nem kelt zsíros érzetet, gyorsan beszívódik a bőrbe. Használat közben az egész szobát belengi a kókusz, szerencsére a bőröm hamar  átveszi, s jó sokáig meg is őrzi, körülbelül 3-4 órán át illatozom tőle.

Már a második napon éreztem változást a bőrömön, igazából napról napra jobb. Iszonyatosan puha, finom, hidratált, az alkarom felületén már-már selyemtapintású. A barátom meg is jegyezte tegnap este, hogy az együtt töltött 4 év alatt soha nem volt ilyen kellemes érzete, mikor megsimogatott, és mindenáron tudni akarta, hogy mit műveltem. :) A kiszáradásra igen hajlamos könyökömön is jó szolgálatot tett, máris sokkal simább, az érdes tapintás már csak minimális, holott 1,5 hete kifejezetten borzasztó volt, égett is a pofám miatta rendesen.

Összességében nagyon ajánlom, hozza, amit ígér: hidratál, puhává, selymessé teszi a bőrt, fantasztikus az illata, olcsó... kell ennél több? Egyetlen egy negatívumot tudok felhozni ellene, mégpedig azt, hogy gyorsabban fogy, mint szeretném. :) Mindenképpen újra fogom vásárolni! 

Ti próbáltátok már, esetleg szeretitek a Balea kókuszos testápolóját? Ha nem, milyen testápolóra esküsztök? 

Szép estét nektek :)
Zsatti

2012. május 4., péntek

Pénteki haul

Sziasztok csodalányok! :)
Mivel ma semmi dolgom nem volt, plusz sikerült szereznem jó néhány 10%-os Rossmann kupont, úgy döntöttem,  felkerekedek, és csapok egy kis lélekemelő vásárlást. :D 4250 forint helyett 3825 forintot fizettem. Nem eget rengető a különbség, de mégis valahogy megnyugtat, hogy hármassal kezdődik. És akkor most lássuk, mit sikerült zsákmányolnom.



Essence colour & go - Viva la green: Nem sokáig hezitáltam a tegnapi bejegyzés óta, azonnal lecsaptam rá, az utolsó darabra. Ahogy hazajöttem, ki is próbáltam. Idáig teljesen meg vagyok vele elégedve, a színe gyönyörű. Tartósságról egyelőre nem tudok nyilatkozni, gondolom hasonló, mint a többinél.

Essence - Night in Vegas: A híres pelyhes lakk, szintén ott szerepelt a tegnapi listámon. Belőle is az utolsó darabot hoztam el, őt is kipróbáltam, a gyűrűs ujjaimra kentem fel. Valami csodálatos, imádom!

Essence matt hatású fedőlakk: Szintén kipróbáltam, a Viva la greenre és a pelyhes lakkra kentem rá. Még szoknom kell, elég furcsa, mikor ránézek, mindig megtörlöm a körmeim, mintha maszatosak lennének. De tetszik.

Essence Silky Touch pirosító - Secret it-girl:  Nem az első Silky Touch pirosítóm, a legelső a 10es számú, cukorkarózsaszín Adorable árnyalat volt, a Secret it-girl viszont egy abszolút tavaszias, narancsos-barackos szín. Gondolom, nem fog csalódást okozni, tartósságra, pigmentáltságra hasonló lehet társához, de majd tesztelem.

Essence ecsetek: A lapos ecset festékfelvételre, a jól ismert Smokey Eyes pedig a satírozásra, árnyékolásra használatos. Már ki is próbáltam őket, nagyon meg vagyok elégedve! A kis lila-fekete dizájn sokakkal ellentétben pedig nagyon megfogott. Nem is értem, miért halogattam eddig a beszerzésüket, bár elég jól elvoltam a DM-es ecseteimmel is. Most mégis úgy érzem, parkolópályára kerülnek egy időre.

NYC lakkok: A NYC pultnál két csodaszép színű lakkot fedeztem fel az utolsó pillanatban, már a kassza felé araszolva. Sosem volt még ettől a márkától lakkom, de a csomagolás, pigmentáltság megfogott, biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Az egyik szín egy élénk pink, ami a Perpetual Peony fantázianévre, illetve a 11es számra hallgat, a másik egy élénk narancsos árnyalat, a 112es Timeless Tangerine. A kép nem adja vissza jól a színeket, majd egy későbbi körmös posztban bemutatom őket.

Avon kettős szemhéjpaletta - Nutmeg shimmer: Elég hülye vagyok, hogy nem nyitva fotóztam le, de holnap úgyis ezzel sminkelek, majd meglátjátok. Szerintem gyönyörű színei vannak,  egy barackos és egy barnás árnyalat, tökéletesen kombinálható. Egyébként véletlen került hozzám, úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgokat, elindultam az Avon kecskeméti telephelyére az Island Breeze-ért, de nem volt. Üres kézzel pedig egyszerűen képtelen vagyok távozni drogériákból, sminkboltokból, hihi :)

Ennyi lenne mára. Nektek megvan valamelyik termék az alábbiak közül? Meg vagytok vele elégedve? Esetleg csak tervezitek a beszerzésüket? Írjatok bátran!

Szép éjszakát nektek, puszi! :)
Zsatti